Megfelelő burkolat
Ablakok esetében a megfelelő burkolás rengeteget segíthet nekünk a spórolásban, mivel az otthonok hőjének körülbelül 30%-a azokon keresztül veszik el. Fontos, hogy a kondicionált levegő ne jusson ki, a kinti forró pedig be, hiszen ezzel a berendezésnek erőteljesebben kell dolgoznia, csukjuk az ajtókat, ablakokat.
Termosztát megfelelő működtetése
Termosztátunkat olyan hőfokra állítsuk be, mely számunkra komfortos, és ha szükséges, megfelelő páratartalmat biztosítson. Minél kisebb a különbség a kinti és benti hőmérséklet között, annál kevesebb lesz a kifizetendő számla is. A termosztát szokásosnál hidegebbre való állítása kerülendő ha először van bekapcsolva a légkondicionáló, mivel otthona nem fog gyorsabban lehűlni, ráadásul ezzel a lépéssel még felesleges költségeket is okozhat önmagának.
Légszűrő ellenőrzése
Érdemes havi szinten ellenőrizni a légkondicionáló berendezés légszűrőjét, mivel az eltömődhet a portól. Ez legfőképpen akkor esedékes, ha már nem látja a szűrő anyagát, ilyenkor ki kell cserélni egy tisztára. Ez azért fontos, mivel a piszkos légszűrő lehetővé teszi a por felhalmozódását a rendszer belsejében, ami korlátozza a légáramlást, illetve a beltéri levegő minőségén is ronthat főleg a tavaszi időszaktól, amikor beköszöntenek a pollenek az allergiás reakciókkal együtt.
Hűtés rendszer ellenőrzése
A tavasz kiváló időszak berendezésünk tesztelésére, hiszen sok háztartásban a téli időszakra inaktívvá válnak a készülékek. Érdemes ezért megbizonyosodni arról, hogy minden rendben működik, még mielőtt beköszöntene a nyári kánikula, és akkor derüljön ki, hogy valami probléma van a klímával.
A légkondicionáló berendezések karbantartására hívjon szakembert a saját kezű megoldások helyett, hiszen ezekhez a rendszerekhez professzionális tudás és felszereltség szükséges, könnyen ronthatunk egy adott helyzeten.
Amennyiben szeretne igényelni klíma telepítést, szerelést szívesen segítünk: +36-70-243 5222 vagy e-mail: kapcsolat@ppklima.hu (Szegeden, Kecskeméten, Budapesten és környékén)